A francia buldog voltaképp angol rokonának méretek tekintetében kihívásokkal küzdő egyedeiből alakult ki. Az angol buldogok tenyésztése során a szigorú demarkációs vonalat 13,5 kilóban szabták meg az 1800-as évek közepén, és amelyik buldog nem vitte át a lécet, azt bizony "toy", azaz "játék" jelzővel illették, majd 1875-ben persona non grata-ként kizárták a tenyésztésből.

A szakirodalom szerint már kialakulásuk kezdeti éveiben sok kistestű buldogot vittek Franciaországba, ahol az előkelő rétegek vadászebeként tartották számon őket. Állítólag kitartó és könyörtelen pusztítói voltak rókának, görénynek és borznak, ám valószínű, hogy mégsem muzsikálhattak olyan jól a vadászatokon, ha csak azután váltak népszerűvé, miután a korszak egyik leghíresebb buldogfalkáját gazdája - bizonyos Le Coulteux gróf - a közszórakoztatás szellemében lepasszolta a Párizsi Állatkertnek, ahol mindössze harminc évig raboskodtak szerencsétlenek...

Ha másra nem is, arra jó volt ez a három évtized, hogy az emberek megismerjék és megszeressék a fajtát, a "gyártás" ugyanis nem az állatkert rácsai mögött, hanem a munkásnegyedekben történt. A gazdasági válság és munkanélküliség súlya alatt görnyedő Angliából sok munkás érkezett Franciaországba csipkeverés céljából. A fáma szerint a létminimumon tengődő emigráns proletárok még fakutyát sem engedhettek meg maguknak, ezért be kellett érniük az "alacsony fogyasztású" toy buldogokkal, akiket egyesek szerint patriotizmusból, mások szerint pénzkereseti lehetőséget remélve hoztak magukkal a kontinensre. A mókás kis állatok hamar elterjedtek, mint a legszegényebbek számára is megengedhető városi kutyák, és mire Angliában gyakorlatilag kipusztultak, Franciaországban már javában tombolt a "toy-őrület". Mivel a napi robotot követően a munkásréteg nem bocsátkozott heves adminisztrációba a tenyésztést illetően, pontos adatok nem állnak rendelkezésre a fajta pontos kialakulásáról. Nem tudni például azt sem, hogy pontosan mikor kerülhetett a felálló fülekért felelős terriervér a bully ereibe. Ez a markáns jellegzetesség egyébként még sokáig nehezítette a francia buldog elfogadását az őshazában (amellett, hogy számlájára írták alacsony sorból való származását is), de végül VII. Edwardnak köszönhetően jelentősen megváltozott a közvélekedés, miután az uralkodó, nem kevés iróniáról és humorérzékről tanúbizonyságot téve, angol királyként francia buldogot vásárolt magának. Később 1902-ben Angliában is megalakult az első klub, és végül 1904-ben hivatalosan is elismerték a fajtát.

Mint ahogyan az kialakulásából látható, a francia buldog igen korán kedvenccé avanzsált, és ezen státusa csak erősödött az idők folyamán. Ez teljességgel érthető is, hiszen igen eredeti, bár egyesek szerint korántsem előnyös külsejéhez rendkívül kellemes jellem társul, ami többnyire a fajta mellé állítja az optikai valóság hatására elbizonytalanodókat.

A csöppnyi buldog első és egyik legmarkánsabb szexepilje a tekintélyes távolságon átívelő fülei közé ékelődött buldogábrázata, vagy inkább arca. Valószínűleg az emberi arcberendezéshez való hasonlatosság miatt a nyomott orrú fajták általában, a francia buldog pedig különösen kifejező mimikával rendelkezik. Hol bölcsen elgondolkozó, hol búbánatos, legtöbbször azonban vidáman nevető arckifejezése az aktuális érzelmi állapotának megfelelően barázdákba rendeződő ráncoknak, a jelentőségteljes fülmozgatásnak és a mesterien hatásvadász módon adagolt szusszantásoknak köszönhető. Ha akad olyan kőszívű ember, akit ezzel sem képes levenni lábáról, elég, ha megmutatja gazellaszerűnek egyáltalán nem nevezhető mozgását. Dúsan izmolt testének hála, kecsessége egy farönkével vetekszik, bár nem mondhatni, hogy ez bármilyen testmozgásban is akadályozná, sőt élénk, és kifejezetten szeret mozogni. Persze a fizika és saját teste korlátait nem tudja túlszárnyalni, ezért aktív, sportos életmódot folytató emberek számára nem lesz ideális partner, noha lelkesedése, buldogos elszántsága és önérzete időnként pótolja alkatbeli hiányosságait. A közelmúltban hallottam egy olyan francia buldogról, aki egy agárral volt baráti viszonyban. A "Stan és Pan" duó rendszeresen együtt jelent meg az edzéseken, és a kis buldog ugyanolyan lelkesedéssel vetette bele magát a vágtákba, mint nyakigláb cimborája. Kettejük összecsapásának eredménye természetesen borítékolható volt, a francia ennek ellenére minden alkalommal teljesítette a távot, és némi időhátránnyal ugyan, de hallatlanul boldogan ért célba. Mindemellett kényelemszerető mivolta hamar megmutatkozik, egy kanapé vagy párna közelében. Ilyenkor rekordsebességgel megtalálja a számára legmegfelelőbb pihenőalkalmatosságot, ahol aztán hosszasan lustálkodva elmélkedik az élet dolgain...

Világnézete leginkább a derék boxerekéhez hasonlatos: játssz és szeress (lehetőleg minél többet)! Ebben a francia buldog szinte felülmúlhatatlan. Szeretteihez sziklaszilárdan ragaszkodó, végtelenül családcentrikus kis jószág, aki optimistán tekint az őt körülvevő világba, és mindig kapható némi bolondozásra, mókára. A gyermekeket kifejezetten kedveli, és abban a szerencsés helyzetben van, hogy masszív felépítése miatt a gyűrődést jól viseli, hisz még a legvásottabb lurkók is előbb tesznek kárt egy kugligolyóban, mint benne.

Éberségét semmi sem kerülheti el (kivéve persze, ha nem pont a díványon húzza a lóbőrt), és az idegent a rá jellemző lelkesedéssel jelzi, ami azonban inkább barátkozásra való invitálás, mint komoly házőrzési szándék. Ezt célzó igyekezetét jobb kifejezés híján ugatásnak szokás titulálni, bár az ekkor keltett hanghatásról előbb asszociálnék egy vödörbe tuszkolt rozsomák kaffogására, mégis vitathatatlanul jópofa zörejeket eredményez, amelyek megérdemelnének egy önálló nyelvi meghatározást. Eme akusztikus sajátosságok oka nyilvánvalóan a rövid arcorri elrendezésben keresendő, ám ennek kapcsán figyelemreméltó, hogy a francia buldogra nem jellemző a túlzott nyáladzás, ami általában a nyomott orr kellemetlen és kényszerű velejárója.
Az aprócska buldog alapvetően barátságos természete nemcsak az emberekre terjed ki. A környezetében fellelhető összes élőlénnyelszemben jóindulatúan viselkedik, ezért nem ritka, hogy többedmagával tartják, vagy a már meglévő eb mellé társnak, második kutyának veszik. Gyökereit tekintve nem kifejezetten kertbe való eb, s bár jó néven veszi, ha lehetősége van naponta egy kis hancúrozásra a szabadban, alaphelyzetből mégis vérbeli lakáskutya. A legtöbb francia buldog egyéniségéből fakadóan nagyszerűen megállja a helyét a "stand up comedy" műfajában, és egész estét betöltő showműsorral képes szórakoztatni szeretteit. Eredendően nem a kutyaiskolák sztárja, mivel többre becsüli a született tehetségből fakadó bolondozást, mint a feladatok parancsra történő precíz végrehajtását. Ezzel együtt léteznek engedelmes szintig jutó, vagy agilityző francia buldogok is, de nyugodtan állíthatjuk, ők azok a kivételek, akik erősítik azt a bizonyos szabályt...

Szokás a buldogokat (elsősorban az angol buldogot, de a franciát is) úgymond állatorvosi lóként - mintegy anatómiai torzszülöttként - emlegetni, mondván: "lám, mire képes az ember, ha saját kénye-kedve szerint beleavatkozik a természetbe". Tény, hogy a francia buldog (fajtaként, és nem buldogként), ha nem is éri el, de megközelíti a szélsőségeket: zömök test, rövid lábak, nyomott orr stb., pedig tenyésztése során az irányadó mértéket valahol a boston terrier és az angol buldog közötti arany középút jelenti. Érthető módon őt is sújtják a buldogok örökösen visszatérő mumusai. "Fejétől bűzlik a hal" - tartja a mondás, és ez a francia buldog esetében sok igazságot rejt magában, az őt sújtó egészségügyi problémák többsége ugyanis kedves buci fejecskéjének folyományaként lép fel.

A rövid orrú fajták "slágerbetegsége" a hőgutára való hajlam. Ezt illik nagyon komolyan venni minden franciabuldog-tulajdonosnak, és minden óvintézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerülje. Nyári melegben csak a kora hajnali és késő esti hűvösebb órák jöhetnek szóba séta vagy utazás céljából. Gondoskodni kell róla, hogy mindig legyen árnyékos zug, ahová a kutya behúzódhat, valamint bőségesen legyen előtte friss ivóvíz, és ha nem rendelkezünk klímás kocsival, el kell felejtenünk a kánikulai autózást, mert kis barátunk életével fizethet felelőtlenségünkért.

A francia buldog szinte állandóan hallható szuszogása fajtajellegzetesség, de a gyűrt archoz olykor túl szűk orrnyílások társulnak, melyek nehézlégzéshez, hortyogáshoz, szörcsögéshez vezetnek. Noha ennek köszönhetően egynémely francia buldog lendkerekes autóhoz hasonló, berregő hang kiadására képes, az ezáltal keltett állandó derültség azonban nem feltétlenül teszi könnyebbé számára a lélegzetvételt. ugyancsak jelentős méretű kobakja, valamint rövid, keskeny törzse miatt a fajta, jellemzően nehezen ellő: a szukák közel 90%-a császármetszéssel hozza világra utódait, viszont sokkal kevésbé aggódnak a bikinivonalukon maradó heg miatt, mint gazdáik.

A fajtára jellemző különleges hátvonal, a far felé emelkedő, elnyújtott "S" alakot formázó, ún. roach-back is problémák forrása lehet, ugyanis a hajlott gerincvonalon időnként előforduló csigolyatorlódásos rendellenesség, a spondylosis komoly fájdalmakat, súlyos esetben akár bénulást is eredményezhet. Öröm az ürömben, hogy az előforduló egészségügyi gondokon kívül francia buldog körökben idegrendszeri problémák nem jellemzőek, ami a kisméretű, kedvencként tartott fajtánál legalább annyira fontos, mint nagyobb rokonainál. További vigasz, hogy amennyiben a kicsiny buldog egészséges szülők gyermekeként látja meg a napvilágot, nem kell fül kupírozási vagy farok kurtítási tortúrákon túlesnie, ugyanis "radarja" körülbelül négy hetes korától mindenféle mesterséges beavatkozás nélkül is vételi pozícióba emelkedik, farka pedig "gyárilag" rövidre szabott.

Mindent egybevetve a francia buldog szerepe alig változott kialakulása óta, hiszen csakúgy, mint egykoron, ma is a kis lakásokban élő városi ember életében tölti be azt az űrt, melyet a rá jellemző bohém formában és vidám szusszantásokkal fűszerezve csak ő képes.

Szerző: Balaskó Norbert